A település a Szendrői-hegységet harántoló Rakaca-patak völgyében, annak völgyfőjéhez közel, az egykori Borsod megye területén található. Rakaca a falut átszelő, egy 1249-ből származó határjárásban is említett patakról kapta szláv nevét, mely rákokban bővelkedő vízfolyást jelől. A20. század első felében szépen fejlődő település volt: görög katolikus elemi népiskolával, körorvossal, postával. Helbick János Amerikába kiszármazott helyi lakos adományából 1972-ben épült a Borbála Könyvtár, mellyel édesanyjának is emléket állít. Rakaca-viztározó A Cserehátban eredő Rakaca-patakot a hatvanas évek elején kezdték felduzzasztani, nem sokkal a Bódvába torkolása előtt, Szalonna község határában. A tározó ipari célokat szolgált és elsősorban Kazincbarcika kiszolgálásra létesült (néhány esetben, az ivóvízutánpótlást is innen oldották meg). Így született meg hazánk legészakibb fekvésű, nagyfelületű állóvize, egészen pontosan víztározója. A Rakaca - mármint a patak - állandó, viszonylag bő vízhozama még a kánikulákban sem engedte apadásnak indulni a tavat. Friss, tiszta vize pedig kimondottan jó hatással van a vizi élővilágra, hiszen itt még soha nem láttak halpusztulást, és soha nem tapasztaltak más, hasonló problémákat. A víz minőségére jó bizonyíték az itteni süllő populáció is. A patak eredeti medre, valamint a meder mentén nőtt hajdani fák remek horgászhelyeket jelentenek. Az akadókból jópárat találhatunk szerte a víz alatt, igaz elszórtan. Ezek a helyek és a mély részek azonban egyaránt csak csónakkal közelíthetők meg. A partról is elérhetők viszont ígéretes helyek. Bárhol üljön le az ember, mindig jó esélye van a halfogásra. Az utóbbi évekre elszaporodó, így a sekély vizeket szinte teljesen birtokba vevő nádas úgyszintén kíváló horgászhely - csónakosoknak, partiaknak egyaránt. A víz itt egy méteres vagy még ennél is több lehet, a halaknak nem is kell mélyebb, gyakran bóklásznak a nád szegélyzónájában - ezt a helyiek azonban csak mostanában kezdték kihasználni, s manapság egyre többen el sem mozdulnak a nád elől. Maga az átlag négyméteres víz azonban nem mondható túl mélynek - noha klasszikus völgyzárógátas, hegyvidéki víztározóról van szó. Igaz mivel az itteni dombok laposabbak, így a patakvölgyek sem futnak meredeken, mélyen, a nyáron könnyen felmelegedő víz jelenségén tehát nincs mit csodálkozni. A fenék kemény - természetesen bizonyos helyken vastagabban ülepszik le az iszap, de nem ez a jellemző. Amikor az ember csónakból horgászik és állást keres, esetenként csak úgy zörög az aljzat a karó vagy a súly alatt. Víztípus: víztározó Terület 202 ha Átlagmélység: 4 m Fenékviszonyok: kemény, néhol vékony iszap Akadók: nincs Növényzet: keményfa erdő, gyep, nádas     Halak: ponty, dévérkeszeg, amur, süllő, csuka, harcsa, busa, balin, kárász Rekordok: busa - 51 kg, ponty - 16 kg, süllő - 12 kg, dévér - 5,02 kg Telepítések: ősszel     Szabályok: tilos az éjszkai csónakos horgászat, és tilos a pergetés csónakból. Horgászidőszak: na Fogható mennyiség: na Csónakhasználat: használata engedélyezett, nincs intézményesült bérlés     Jegyárak: 1250Ft Jegyváltás: Halőrházban a tóparton, a víz melletti preszóban és kocsmában.     Info: He-k BAZ Megyei Szövetsége - (46) 324 702; 3530 Miskolc, Corvin u. 15.                           Süllős, dévéres Az összes Magyarországon előforduló jelentősebb állóvízi halfajt megtaláljuk. Ki kell emelni a dévér keszeget, melyből - bár az utóbbi években valamelyest visszaesett a fogás - rengeteg rekord példányt szákoltak itt. Gyakori ma is, hogy a három keszegből álló zsákmány összesen négy-öt kiló fölött van, de akadt már horogra egymagában is az öt kilót túlszárnyaló "lapátdévér" is. Nem véletlen, hogy dévérek ennyire szeretik ezt a vizet: a kemény fenék kimondottan kedvez ezeknek a halaknak, akárcsak a süllőknek. A tüskéshátú ragadozók a tiszta víz mellett, ugyancsak bolondulnak a kemény aljzatért. Kapitális példány, 12 kg-os is került már partra a Rakaca-tározóból. Elszaporodóban vannak a szürke harcsák, de a törpék is kezdik kinőni magukat - mindketten sok fejfájást okoznak az itteni horgászoknak és a horgászvezetőknek. A pisztrángok is ideképzelhetők lennének, ám a nyáron felmelegedő víz nem engedi meg, hogy ezt a halfajt is betelepítsék - biztos pusztulását okozva. A módszerek egyszerűek Errefelé nem pontyozni mennek az emberek a vízre, hanem keszegezni. A keszegező szerelékre, ugyanis rámehet a potyka is, amur is. A csali szinte mindig szendvics: kukorica pufival, illetve egyéb puffasztott csalikkal, de gyakori a csonti+konzervkukorica, vagy a gilisztával díszített kukoricás horog is. Esetleg a vékony trágyagilisztát pufival megemelhetjük hogy lebegőbb legyen. Ez mind halál biztos a nagy dévérekre, de nem zárja ki egy sem a pontyfogás lehetőségét. Elegendő egy átlagos fenekező bot, ám ha feederünk van az még jobb. Közepes, vagy vékony zsinórt használjunk - a dévérek nem a legharcosabb ellenfelek -, horgunk pedig akkora legyen hogy a szendvicset elbírja. A süllőzést művelhetjük partról - innen érdemes kihasználni a pergetés lehetőségét (csónakból tilos pergetőmódszert alkalmazni!) -, de vízről is. Ez utóbbi a tuskókat, akadókat megkeresve igen hatákony lehet, de csak akkor, ha pontosan tudjuk felkínálni a csalit. Még a legkívánatosabb küszért sem tesz felesleges mozdulatokat ugyanis az itteni süllő - közvetlenül a fa mellett mártogassunk tehát. A kishalas fenekezés is eredményes lehet hasomló körülmények között. A csukák és a pontyok nagyrészét megtalálhatjuk a nádas előtt: mindkét esetben az úszós készség ajánlott.